kepatmeretezes_hu_DSC_0465

Túl az első edzésen – Ma este már edzőmeccset játszunk az NB III-as Hódmezővásárhelyi FC otthonában

Tegnap este megtartotta első edzését 2018-ban a Foliaplast-Bordány SK megyei I. osztályban szereplő labdarúgócsapata. A keret tagjai legutóbb november végén játszottak bajnoki mérkőzést az FK 1899 Szeged otthonában, a csapatépítő programokat leszámítva most találkoztak először a keret tagjai. Hódi Mihály a csapat vezetőedzője az öltözőben elsőként ismertette a játékosoknak a hat hetes felkészülési programot, a […]

Continue reading
fp_u12

Először nyertünk Start Kupát! – az U12-es korosztályban az OMTK-ULE Orosháza ezüst, a Szeged 2011 pedig bronzéremmel zárt

A tegnapi napon folytatódtak a Start 2018 Kupa küzdelmei Bordányban. A nyolc csapatos nemzetközi tornán már a csoportmérkőzések során rengeteg izgalom adódott, főként a B csoportban volt nehéz megjósolni egy-egy meccs vég kimenetelét. Csapatunk egy „Piros” és egy „Fehér” csapattal képviseltette magát, azért, hogy minden játékosunk pályára tudjon lépni, meg tudja mutatni magát a szülőknek, […]

Continue reading
fp_u14_kicsi

Temerini győzelemmel kezdődött a Start 2018 Kupa – csapatunk büntetőkkel kapott ki a bronzmérkőzésen

Szombat reggelre ismét benépesült szülőkkel és szurkolókkal a Bordányi Sportcsarnok, ami nem is csoda, hiszen immáron ötödik alkalommal kezdi utánpótlás tornák szervezésével az évet a Bordány Sportkör. Elsőként az U14-es korosztály (2004-05-ös születésűek) küzdelmeire került sor, összesen nyolc csapat részvételével. Az A csoportban végig kiélezett küzdelem folyt, még az utolsó meccs is tartogatott izgalmakat, ennek […]

Continue reading
16665545_762637683912727_3726653574938483381_o

Start 2018 Kupa – ismét utánpótlás focitornákkal indul az év Bordányban, közel ötven csapat és több, mint ötszáz játékos már biztosan parkettre lép

Immáron ötödik alkalommal kezdik az évet utánpótlás focitornákkal Bordányban. A Start 2018 Kupa névre elkeresztelt eseményen összesen hat korosztályban mérik majd össze erejüket az ifjú labdarúgók a Bordányi Sportcsarnokban. 2018. január 6-án az U14-es, január 13-án az U12-es, január 27-én az U9-es, február 3-án az U19-es, február 24-én az U11-es korosztály csapatai, míg február 25-én a felnőtt női csapatok versengenek a kupáért. A mérkőzések minden nap reggel 9-kor, […]

Continue reading