Tegnap este megtartotta első edzését 2018-ban a Foliaplast-Bordány SK megyei I. osztályban szereplő labdarúgócsapata. A keret tagjai legutóbb november végén játszottak bajnoki mérkőzést az FK 1899 Szeged otthonában, a csapatépítő programokat leszámítva most találkoztak először a keret tagjai. Hódi Mihály a csapat vezetőedzője az öltözőben elsőként ismertette a játékosoknak a hat hetes felkészülési programot, a bajnoki rajtig tizenhat edzés, három edzőmérkőzés és szintén három téli kupa találkozó vár az együttes tagjaira. Az edzőmérkőzések sorát a ma este 18 órakor kezdődő, az NB III-as Hódmezővásárhelyi FC elleni találkozó nyitja idegenben, ezt követően pedig január 27-én a St. Mihály FC elleni ütközet következik, január 31-én pedig az FK Szeged vendégei lesznek K. Tóth Gyuláék. A Téli Kupában a Móraváros, a Zsombó és a Balástya ellen meccselünk. A csapat keretében érdemi változás nem várható, egyenlőre sem érkezőről, sem pedig távozóról nem tudunk beszámolni. A felkészülést egészen március végéig Mórahalmon végzik majd Retek Flóriánék, sőt várhatóan az első három hazai bajnoki meccsüket is Mórahalmon, az új labdarúgó létesítményben játsszák le. A gárda az előzetes tervek szerint április 7-8-án tér vissza Bordányba, akkor a Deszk SC-t fogják fogadni Gajdacsiék.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!