A következő két hétvégén igazi foci nagyüzem lesz Bordányban, ugyanis ekkor rendezik meg a Bordány 2015 Kupa elnevezésű ifjúsági tornát a homokháti településen. A Bordány Sportkör szervezésében megvalósuló tornákon különböző korosztályokban mérhetik össze erejüket az ifjú focisták, így január 17-én szombaton az U9-es, 18-án vasárnap az U19-es, 24-én szombaton az U11-es, míg 25-én vasárnap az U15-ös együttesek vetélkedhetnek egymással. A tavalyi évben életre hívott program jó alkalom az utánpótlás csapatoknak a találkozásra, kipróbálhatják magukat meccsszituációkban a felkészülés megkezdése előtt. A tornán a különböző korosztályokban várhatóan az alábbi csapatok vesznek részt: Algyő SK, Bordány SK, FK Horgos 1911 (szerbiai), FK Kanjiza (szerbiai), FK Vinogradar Hajdukovo (szerbiai), Kisteleki TE, KSE Balástya, Mórahalom VSE, Trešnjevac (szerbiai), Zsombó SE.

A korosztályonként négy és hat csapatos tornák minden alkalommal reggel 9.00-kor kezdődnek meg az első mérkőzéssel, és az utolsó meccs várhatóan 13.00-ig tart. A kisebbek 5+1-es, míg az idősebbek 4+1 felállásban mérkőznek meg egymással. A tornákon díjazzák a legjobb kapust, a gólkirályt és a legjobb játékost is, valamint az 1-3. helyezett együttes serleget és oklevelet is átvehet. A következő időszakban mind a négy tornáról részletesen beszámolunk majd.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!