Hétfőn kezdte meg a felkészülést a Megyei II. osztályú bajnokságra a Bordány SK felnőtt labdarúgó csapata. Retek Flórián edző a felkészülés során heti három edzést vezényel majd, hogy a bajnoki rajtig minél jobb erőállapotba kerüljön a csapat. A bordányi együttesnél az elmúlt évben kialakított keret játékosain kívül vannak „próbázók” is, akik a soron következő időszakban bizonyíthatják, hogy helyük van a BSK-nál. A csapattal készül Papdi Tamás és Kiss Dávid is, akik kihagyásukat követően ismételten edzésbe álltak, valamint rajtuk kívül három-négy próba játékos is a csapattal tréningezik. Eddig két távozóról van információ, de természetesen ez még az átigazolási szezon végéig, augusztus 1-ig változhat. Az biztos, hogy Fodor Balázs az Ássothalom csapatában folytatja, míg a 2012/13-as szezonban kétszer csereként pályára lépő Gofjár Csaba a Kiskundorozsmai ESK gárdájához szegődik.

A heti edzések sora jövő héten folytatódik, hétfőn, szerdán és pénteken 18 órától edzenek Sádték. A következő szombaton (július 26.) edzőmérkőzésen is pályára lép a Bordány, 10 órától a St. Mihály FC csapata látogat az Arany János utcai sportpályára.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!