A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi rangadója a második helyért nagy csatát vívó Deszk és Bordány összecsapása volt.Az első 20 percben a vendégek akarata érvényesült, majd a hazaiak is lendületbe jöttek, de a helyzetek várattak magukra. A második félidőben Holló kiállítása miatt a vendéglátók emberhátrányba kerültek, egy kontra végén Katona révén mégis vezetést szereztek. Egy szélről indított támadásból ugyan még Fodor egyenlített, de a végjátékban jött egy vitatott tizenegyes – reklamálás miatt Retek Flórián edzőt el is küldték a bordányi kispadról –, Katona értékesítette, ez döntőnek bizonyult.

Deszk–Bordány 2–1 (0–0)
Deszk, 150 néző. Vezette: Stetakovics Mario (Somodi, Gargya).
Deszk: Fazekas – Holló, Adamov Sz., Brczán, Kószó, György (Katona), Kelemen Sz., Hevesi, Dávid (Ferling), Kelemen Cs., Temesvári (Bányai).
Vezetőedző: Pranjko Zseljko.
Bordány: Reguli – Csonka, Mészáros, Dobó, Sólya, Kozma (Molnár), Szabó Zs. (Bán), Zádori, Papdi (Kovács L.), Fodor, Kovács S.. Játékos-edző: Retek Flórián.
Gólszerzők: Katona (2 – egyet 11-esből), ill. Fodor.
Kiállítva: Holló, ill. Csonka.
Pranjko Zseljko: – Gratulálok a csapatnak! Igazi rangadó volt, amelyen teljesen megérdemeltük a három pontot.
Retek Flórián: – Nem szokásom a játékvezetővel foglalkozni, és nem keresek ezzel kifogásokat, de úgy gondolom, a hazai tizenegyes jogtalan megítélése nagyban befolyásolta a mérkőzést.
Ifjúságiak: Deszk–Bordány 6–1.

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!