A bajnoki rajt előtt megyei I. osztályú csapatunk vezetőedzőjével, Hódi Mihállyal beszélgettünk az elmúlt időszak tapasztalatairól, a kitűzött célokról és természetesen a hétvégi bajnoki rajtról.

- Gyakorlatilag túl vagyunk a felkészülési időszakon, hogyan értékeled az elmúlt hetek munkáját?

- Amit elterveztünk a felkészülési időszakra azt többé-kevésbé sikerült megvalósítani. Több új módszert vetettünk be az edzések során, biztos vagyok benne, hogy nem sok helyen készülnek ilyen eszközökkel a megyében, mint mi Bordányban. Sádt Tamás edzővel nagyon jó a kapcsolatom, sok dologban számíthatok rá, a segítségemre van a megbeszélt dolgokban. Hódi Zsuzsanna heti rendszerességgel tart edzéseket az együttesnek, ezek is fontosak. Nyilván mivel vannak sérültjeink, illetve munka és egyéb problémák miatt voltak hiányzóink a tréningeken, így teljesen száz százalékosak azért nem vagyunk. Ahhoz hogy minden összeálljon kell négy-öt forduló, szerintem akkora leszünk egyben. Összességében azért elégedett vagyok az elmúlt hetek munkájával.

- Vannak új játékosaink, ők hogyan illeszkedtek be a társaságba?

Próbáltunk már az átigazolások előtt is arra figyelni, hogy olyan szellemiségű játékosok kerüljenek hozzánk, akik illeszkedni fognak az elmúlt években kialakult közösségbe. Azt hiszem, hogy ez teljes mértékben sikerült, jó a hangulat a csapatnál, az öltözőben. A rutinosabb játékosok sokat tudnak segíteni fiatalabb focistáinknak.

- Miben különbözik leginkább a megye I és a megye II? Mire kell legfőképp figyelnünk?

Leginkább a játék gyorsaságát tudnám kiemelni. Itt azért más ritmusban játszanak a csapatok, kevesebb hibázási lehetőségünk lesz. Az edzőmeccseken az FK Szeged, a Csongrád vagy akár a Makó elleni MK meccsen élesben is tapasztaltuk, hogy mit jelent ez. Ami a másodosztályban belefért hibaként, az itt nem valószínű, így pontosnak kell lennünk.

- Összességében mit vársz a csapattól a bajnokság során? Melyek számodra a legfontosabb célok?

A legfontosabb cél az, hogy azok a tehetséges helyi és környékbeli játékosok, akik csapatunkban vannak fejlődjenek. Azért érkeztek új igazolások a csapatba, hogy segítsék ezt a munkát, tapasztalatukat át tudják adni fiatalabb focistáinknak. El kell mondani, hogy a megyei II. osztályban már nem volt további fejlődési lehetőségünk, így ezért is örömteli, hogy el tudtunk indulni az élvonalban. A másik nagyon fontos cél, hogy a csapat és a közönség még jobban egymásra találjon. Nyilván nem fogunk minden mérkőzést megnyerni, újoncként ez nem is lenne elvárható, de szeretnénk egy szerethető csapatot kialakítani. Ha az eredmény nem is alakul úgy, akkor is hajtsunk, küzdjünk a meccs végéig, tegyünk meg mindent, lássa a szurkoló azt, hogy ezek a fiúk mindent megtesznek a klubért, érdemes kijönni szurkolni nekik. Ha ez a két dolog megvalósul, elégedettek lehetünk.

- Hétvégén egy megerősített kisteleki csapat lesz a vendégünk a nyitányon. Mit vársz az összecsapástól?

Minden mérkőzésre úgy készülünk, hogy nyerni szeretnénk, így ez a célunk a nyitó fordulóban is. Próbáltuk feltérképezni ellenfelünket a szakmai stáb segítségével, így azért képben vagyunk a Kistelekről. Biztos vagyok benne, hogy az ellenfél is győzelemmel szeretné kezdeni a pontvadászatot, ezért egy hajtós, küzdelmes meccset várok. Akkor sem leszek elégedetlen, ha nem három ponttal kezdünk, csak tegyünk a lefújásig meg mindent azért, hogy megnyerjük a mérkőzést. Ha ez így lesz, akkor gratulálni fogok a csapatomnak!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!