A Bordány Sportkör és a Foliaplast Ipari és Kereskedelmi Kft. a mai napon hosszú távú, öt évre vagyis 2021-ig szóló megállapodást írt alá. A szerződés értelmében a labdarúgó csapat a továbbiakban Foliaplast-Bordány SK néven szerepel majd.

A Foliaplast Kft. a szerződés aláírásával a Bordány Sportkörrel korábban megkezdett együttműködését kívánja elmélyíteni. A cég 2013 óta minden évben támogatja az egyik legismertebb homokháti sportegyesület, a Bordány SK labdarúgó utánpótlás-nevelését, a mai naptól pedig a felnőtt férfi futballcsapat főtámogatójaként igyekszik még jobban hozzájárulni a klub sikereihez.

A most bejelentett megállapodás remekül illeszkedik a Foliaplast Kft. általános támogatási stratégiájához, a település vezető ipari és kereskedelmi szolgáltatójaként a cég fontos feladatának tekinti a helyi közösségek támogatását, kiemelten a környezetvédelmi programok, a sport és szabadidős tevékenységek megvalósítását a Homokhátság szíveként is ismert Bordányban.

Szeretnénk a legnépszerűbb sportág támogatásával hozzájárulni ahhoz, hogy tovább erősödjön a helyi közösség. A foci egy remek lehetőség erre, bízunk benne, hogy Bordányban sikerül igazi nagy sportcsaládot kialakítani – mondta el Gombár Ede, a Foliaplast Kft. ügyvezetője.

Az elmúlt években végzett komoly és alapos munka hatásai, eredményei egyre inkább érzékelhetőek a Bordány Sportkör életében. A BSK labdarúgócsapata az elmúlt években a megyei II. osztály élcsapatai közé nőtte ki  magát, így úgy éreztük eljött az idő arra, hogy egy szintet lépjünk, ezért is neveztünk a Megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2016/17-es küzdelmeire. Az elmúlt időszak eredményeihez kellett a játékosok, edzők, segítők, támogatók és az önkormányzat együttes segítsége, amelyre természetesen a jövőben is nagy szükség lesz. A Foliaplast Kft. támogatása újabb hatalmas lökést adhat az augusztusban 55. születésnapját ünneplő egyesületünknek.” – tette hozzá Kiss-Patik Péter, a Bordány Sportkör elnöke.

Mint arról már korábban beszámoltunk a Megyei I. osztályra készülő együttes július 12-én, kedden 18 órától kezdi meg felkészülését a bajnoki küzdelmekre, heti három edzéssel készülnek majd Hódi Mihály fiai. Négy-öt erősítés is várható a csapatnál, de a klub továbbra is a megyei II. osztályban jól szereplő együttes játékosaira, fiatal tehetségeire kíván építeni, ahogy a korábbiakban is. Az igazolásokról, a felkészülés főbb eseményeiről folyamatosan beszámolunk facebook és weboldalunkon is!

Hajrá Bordány! Hajrá BSK!!!

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!