Az U7-es és U9-es Bozsik programos és a 2015/16-os tanév során rendezett labdarúgó programok ebben a tanévben is jól és szervezett körülmények között valósultak meg! Az elmúlt félévhez hasonlóan a tavasz folyamán is 4-4 fesztiválon vettünk részt, de mégis volt némi különbség az őszi félévhez képest, hiszen a Csongrád Megyei Labdarúgó szövetség döntése alapján félév kitérő után ismét visszakerültünk a mórahalmi körzetbe, ahol a következő csapatok képviseltették magukat: Mórahalom, Kistérség, Röszke Ásotthalom, Zákányszék, Móravárosi Kinizsi, Ruzsa és Bordány. Mind a négy fesztivál lebonyolítását Mórahalom vállalta magára, ahol a mind a kettő korosztályban a már a megszokott módon köredzés jelleggel, különböző állomásokon vettek részt legkisebb focistáink. Természetesen egyik torna után sem maradhatott el a jól megérdemelt csoki, üdítő valamint ásványvíz elfogyasztása sem, ezen felül minden egyes csapatból a legjobban teljesítő játékosok még egy dicsérő oklevélel, valamint egy plusz csokival gazdagodhattak.
A Bozsik program kereten túl számos terem és kinti labdarúgó tornán is részt vettünk amint pár gondolatban mindenféleképpen szeretnék megemlítni. Az egyik ilyen rendezvény volt a Megyei Liga ahol a 2008/09-es születésű játékosok vehettek részt egy kis mini bajnokság formájában. Minden nevezett csapat rendezett egy tornát és végén a pontokat összegezve alakult ki a végső sorrend. Itt a következő csapatokkal mérhettük össze tudásunkat: Algyő Piros, Algyő Zöld, Rendőr Te, Móravárosi Kinizsi, Szeged 2011! Úgy gondolom, hogy a Bozsik fesztiválok mellett ez volt a másik nagyobb esemény, ami a legjobban szolgálta a gyerekek fejlődését ebben a korcsoportban. Rendkívül színvonalas mérkőzéseket játszva végül az 5. helyet sikerült megszerezni. Számos teremfoci tornán is részt vettünk, amelyek közül most csak a jelentősebbeket szeretném kiemelni. Az első ilyen U9-es (2007/08) tornára Bordányban került sor, ahol a megyei csapatok közül a legerősebbeket sikerült meghívni és ilyen erős mezőnyben is az előkelő 2. helyett sikerült megszerezni. Aki kilátogatott erre az eseményre az biztos, hogy sok élménnyel gazdagodott, hiszen rendkívül magas volt a színvonal és jó volt látni azt, hogy a szegedi, valamint a magas nívon jegyzett csapatokkal is fel tudjuk venni a versenyt. Erre adott lehetőséget még az újszegedi sportcsarnokban rendezett Bestbyte elnevezésű nemzetközi kupa is ahol a szerbiai Kanizsa mellett a Vasas Labdarúgó Akadémia is képviselte magát. Rendkívül jól esett, hogy a szervezők gondoltak ránk és részt tudtunk venni itt is, ahol végül drámai küzdelmek között a 4. helyett szereztük meg az utolsó másodpercekben kapott gól miatt. Végül a Diákolimpia küzdelmeit említeném meg ahol a körzeti bajnoki cím után a megyei döntőben a 3. helyezettnek járó bronzéremmel térhetünk haza.
Csapattagok és Bozsik fesztiválon részt vevő U7-es, ovis korosztályból (2009/10-es, születésűek) : Csuka Bertold, Pigniczki Máté,Gyuris Tamás,Balogh Dominik,Gyémánt Gergő,Makra Boldizsár,Farkas Lujza,Nógrádi Dávid,Fábián Bence és Hanna és Kovács Kristóf!
Csapattagok az U9-es (2007/08) Bozsik fesztiválokon részt vevő csapatból: Rutai Teofil, Lázár Levente, Farkas Roland, Tari András, Halászi Dávid, Gábor Zsombor, Makra Attila, Sándor Anna, Hegedűs Roland, Balogh Márk, Halászi Ádám, Csorba Noel, Baráti Krisztián, Kádár – Németh Marcell, Szabó Zsolt, Zádori Alvin és Dudás Levente!
A bordányi teremtorna U9-es csapatát a következők alkották: Hegedűs Roland, Nógrádi Gergő, Halászi Ádám, Balogh Márk, Turcsik Bálint, Gábor Zsombor, Makra Attila és Csorba Noel! Gólkirály: Nógrádi Gergő lett, valamint a legjobb hazai játékos Turcsik Bálint!
Bestbyte kupa U9 Szeged: Hegedűs Roland, Csorba Noel, Halászi Ádám, Gábor Zsombor, Balogh Márk, Nógrádi Gergő és Turcsik Bálint! Diákolimpia körzeti bajnok és megyei döntő 3. helyezett csapata: Hegedűs Roland, Balogh Márk, Csorba Noel, Gábor Zsombor, Halászi Ádám, Halászi Dávid, Makra Attila, Nógrádi Gergő, Tari András és Turcsik Bálint!
A nagyon eseménydús és mozgalmas tanév során úgy gondolom, hogy szép sikereket tudtunk elérni a gyerekekkel, amiért mindenki maximálisan meg is dolgozott. Mindenkinek szeretném megköszönni az éves munkáját. A gyerekek mellett a szülők, valamint az iskola és a sportkör támogatását egyaránt!
Tisztelettel: Retek Flórián

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!